Duna

Hazatérve a legutóbbi utazásból, új hagyományt teremtek. Reggelente, még mielőtt a kánikula teljes üzemmódra kapcsolna, kisétálok a hozzám legközelebb húzódó, gyalogosan elérhető Dunapartra. A Duna mindig is határozott jelenléttel bírt az életemben, hiszen mellette nőttem fel. Szeretem a látványát, az illatát, hullámainak melódiáját, színét. Jólesik az érzet, amit kelt bennem. Szeretek mellette ücsörögni, nézni a fényjátékot rajta, ahogy a napfény cirógatja fodrozódó hullámait.

Ma reggel is csendes volt most az a partrész, nem úgy, mint hétvégénként. Egy-egy kutyasétáltatóval, biciklissel találkoztam. Ilyenkor zárva a vendéglátóegységek, de a székek-asztalok kint vannak. Az egyiknél, közvetlenül a víz közelében, árnyékot adó kifeszített ponyva alatt egy idősebb férfi ült, mögötte letámasztva a biciklije, fejvédőstől. Ott ült sárga pólóban, és írt. Köszöntünk egymásnak, ő "kezicsókolommal", én szép napot kívánva. Elképzeltem, vajon mit írhat. Naplót? Gondolatokat? Emlékeket? Levelet ismerősöknek? Milyen jó ötlet, nyugtáztam, és valami elégedettségérzettel töltött el, hogy lehet ilyet látni.

A parton lementem a lépcsőn és kicsit meditáltam a víznél. Minden folyó beletorkoll valami nála nagyobba, legyen az egy másik folyó, folyam, vagy a tenger. A folyó él, összhangban az élővilággal benne és körülötte, apály-dagály váltja egymást, viszi magával eredethelyének emlékeit, magába ölelve minden tájat, amin keresztülfolyik. Öreg és új egyben. Kicsit ilyen a lelkünk is, ahogy áramlik végig az életöltőkön, amíg aztán belefolyik valami nagyobba...

Visszafelé sétálva a sárgapólós férfi még mindig írt. Kicsit később indultam ma, és már nagyon meleg volt, így sietősebbre vettem a visszautat. Még jó, hogy volt nálam kalap. Vettem a piacon egy jó nagy görögdinnye szeletet még, mielőtt hazamentem volna.

Örülök a nyárnak. A Dunának. S hogy én osztom be a saját időmet :)

Szeretettel,

Berni