Vélemények

"Az első energetikai kezelésre azért jelentkeztem, mert megfogott az "egyensúly" szó. Erre volt szükségem! Teljesen lenyűgözött a nyelvezet, olyan szavak, amelyek a hétköznapi beszélgetésekben soha nem kerülnek elő, pedig jó lenne. Ez beindított bennem egy olyan folyamatot, ami lassan, szinte észrevehetetlenül, de tartósan nyugodtabbá, békésebbé tett, javult az önértékelésem is.
Aztán jött, és jön az aktiválások sora, amolyan ébresztők, mindegyik sokat segített.
Bernadett hiteles, nagy tudással, jó megérzésekkel rendelkezik, és veled együtt örül, ha sikerül az áttörés.
Nagyon és őszintén köszönöm."
- Margit -
"Minden rendbe jött, mint a mesében. A két elakadás, az anyukámmal való kapcsolat és a ciklusom felborulása-elhúzódása is. Anyával egy korábban még sosem alkalmazott, nagyon szeretetteli, erős, de nem merev határhúzás hozott fejlődést, örömteli alakulásokat a kapcsolatunkba. A ciklusom is rendeződött, ott is egyfajta belső védelem, magamban és a változásaim közepette való megerősödés segített - így dióhéjban. Hálás vagyok a támogató jelenlétedért az EMF sessionnel, sokat jelentett! Azt éreztem, hogy a jelenlétedben teljesen Önmagam lehetek."
- Eszter -
***
"Egy sor energetikai kezelésen vettem részt Bernadettel, és nagyon élveztem őket. Bernadett megnyugtat, és lebilincselően, nyugodtan vezette a foglalkozásokat, miközben elmagyarázta a kezelés különböző lépéseit. A foglalkozások után azonnal észrevettem a különbséget, felfrissültnek és kiegyensúlyozottabbnak éreztem magam. Az otthoni gyakorlatok is nagyon hasznosak. Ajánlom őt."
-Monique-
***
"Nehéz élethelyzetben voltam, amikor Bernadettel néhány kezelésen résztvettem. A jelenléte önmagában megnyugtató, inspiráló, fényességet hoz (ez az interneten is érezhető). A kezelés nagyban segített felemelni a szorongatott hangulatomat. Utána még egy-két alkalom következett, és megoldódott a probléma, amit tíz éve nem tudtam átvészelni. Dolgoztam más önfejlesztő módszerekkel is, de valahogy az EMF kezelés remekül sikerült, lendületet adott az áttöréshez. Köszönöm!"
-Barbara-
***
"Az EMF kezelések leegyszerűsítve: varázslat. Az I. Fázis után annyira tele voltam energiával, hogy úgy éreztem, a föld felett lebegek szárnyakkal. A kezelés során úgy éreztem a kapcsolatot a lenti központtal, mintha egy erős mágnes lenne a lábamban.Az eddig átélt kezelések megnyitották az utakat, felszámolták az akadályokat és segítettek továbblépni.Új technikákkal, eszközökkel is találkoztam, amelyek több felszabadulást és energiát hoztak. Bernadett csodálatos, segítőkész, nagy és hasznos tudással rendelkezik amit önzetlenül megoszt. Hálás vagyok, hogy az utamba került a Facebookon keresztül."
-Angelika-
***
"Csodálatos dologként éltem meg az online EMF kezeléseket. A foglalkozások alatt mind fizikailag, mind pszichésen mélyen ellazult állapotba kerültem. A következő napokat a teljes összpontosítás, a kellemes fáradtság és a flow érzése jellemezte. Bernadett nyugodt hangja, ill. ezt a módszert teljes mértékben érezni lehetett az interneten, és sokat segített abban, hogy megértsek és átéljek néhány dolgot az életemben. Millió köszönet!
-Eva-
***