
IX. Fázis
Egyetemes Ember
Ismerkedj meg a „harmadik háló” fogalmával és a vele való munkával. A részekre bontás és fúzió koncepciójával hozod létre a következő paradigmád, belső bölcsességed szerint. Olyan eszköz ez, amelyet bármilyen kapcsolatodban használhatsz – emberekkel, helyekkel, fogalmakkal stb.

X. Fázis
Egyetemes Szülők
Az X. Fázisban kezdjük azzal, hogy felismerjük és pótoljuk gyermekkorunk hiányzó aspektusait, valamint megalkotjuk azt a paradigmát, melyben az Egyetemes Szülők nyújtanának, támogatnának és vezetnének minket. Ezután kezded megérteni a saját szülőddé válás fogalmát is. Ebben a munkamenetben létrejön egy harmadik háló, amely lehetővé teszi, hogy közelebbről is megnézd
a szülőség fogalmát többféle nézetből is.

XI. Fázis
Egyetemes Partner
A XI. Fázisban bemutatjuk a Végtelen Én és az Egyéni Én fogalmát, és a kettőt egyesítjük a benne lévő férfi és női energia ernyője alatt. Közelebbről megvizsgáljuk a partnerrel fennálló kapcsolatot, és azt is, hogy ez mit biztosít, vagy nem, s így kitöltheted a hiányzó oldalakat vagy űröket magadban. Ha ezek az űrök betöltésre kerültek, teljes emberként tekinthetsz önmagadra, és nem másoktól várod, hogy pótolja személyiséged hiányzó összetevőit. Természetesen ez kihat a partnerkapcsolati dinamikára is - teljes emberként fordulsz (potenciális) partnered felé.

XII. Fázis
Evolúció teremtőjévé váló
A XII. Fázisban beindítjuk tudatod felfelé és lefelé irányuló mozgását, lehetővé téve, hogy megtapasztald az Új Föld energetikai átalakulásában élő új ember áramlását. Ez a nagyobb megértéshez vezető út, és az én mélyreható kifejezésének tudatosítása.
Segítségével tudhatod, hogy átalakultál, és új eszközökkel vagy felszerelve a fejlődés kezeléséhez, működtetéséhez.